Társadalmi
szerepvállalás
Hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csak lehetőség, hanem kötelesség is . Vállalatunk büszkén támogat különböző alapítványokat, egyesületeket, egészségügyi intézményeket, de szívügyünk a sport és utánpótlásnevelés is, hiszen ezek a kezdeményezések hozzájárulnak a közösségek fejlődéséhez és az egyéni tehetségek kibontakozásához.
Célunk, hogy aktív részesei legyünk a pozitív változásoknak, és hogy együtt építsünk egy jobb jövőt mindenki számára.
EDDIG MEGVALÓSULT
SZEREPVÁLLALÁSAINK
2023. - "Mert együtt jobbak vagyunk" kampány
Tajvani kereskedelmi Partnerünkkel, a MEANWELL-lel együttműködve úgy döntöttünk, hogy 5 magyar alapítványt fogunk támogatni céljaik elérésében. Hiszen ezen alapítványokat segítve nem csak az ő munkájukhoz járulunk hozzá, hanem közvetetten a közösség egészét is erősítjük. Hisszük, hogy a közös erőfeszítések és az összefogás hozzájárulhat a társadalmi pozitív változásokhoz, és örömmel veszünk részt ebben a folyamatban.
Támogatott alapítványok:





2017. – Szegedi Gyermekklinika
Az algyői JURA Ipari Park vállalkozói ezúttal 4,3 millió forint értékű berendezést adományoztak az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának.
2015. – Szegedi Gyermekklinika
Az ATYS-CO Kft. és az algyői JURA Ipari Park vállalkozói 3,5 millió forint értékben vásároltak eszközöket a Szegedi Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztályának, ahol a dél-alföldi régió legsúlyosabb állapotú gyermekeit látják el.


A Jövő szakembereinek
támogatása
Az ATYS-CO Kft. elkötelezetten támogatja a fiatalok fejlődését és tapasztalatszerzését, hiszen bennük rejlenek a jövő innovációi és sikerei. Segítünk nekik, hogy részt vehessenek versenyeken és megvalósíthassák álmaikat, mert hisszük, hogy a tehetség és a kemény munka mindig megéri a befektetést.
Vállalatunk már régóta az Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny aranyfokozatú támogató ja, melyet minden évben más városban rendeznek meg.Ez a remek esemény lehetővé teszi, hogy az egyetemista diákok az iskolában megszerzett elméleti tudást átültethessék a gyakorlatba. Ezen felül szuper terep mind a mérnöki közösség-építésnek, mind arra, hogy az ezen a területen tevékenykedő vállalkozások és a jövő szakemberei
2024-ben először Szerbiában valósult meg a 3 napos verseny a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola szervezésében.
Több alkalommal támogattuk a Szegedi SzC Gábor DénesTechnikum és Szakgimnázium PLC programozás házivizsgá ját, amelyen az ATYS-CO Kft. szakemberei is részt vettek.
Emellett 2024-ben nagyobb összeggel támogattuk az országos szintű Gábor Dénes Emlékverseny t is, amelyen a szakgimnázium növendékei előkelő helyezéseket értek el színvonalas teljesítményükkel.

Támogatjuk a sporteseményeket
- Támogatjuk kollégáink sportrendezvényeken és különféle versenyeken való részvétel ét.
- Előző években többször indultak kollégáink gokart verseny en, amelyen előkelő dobogós helyezéssel tértek haza.
- Több kollégánk is a futás és a biciklizés szerelmese, amelyek kapcsán szintén motiváljuk és támogatjuk őket a versenyeken való részvételre.
- Rally verseny eken is több alkalommal vettünk részt, mint támogatók.
- Nem csak munkatársaink sportszeretetét, de a közeli hozzátartozóik, gyermekeik sportolását és versenyeken való részvételét is nagy örömmel szoktuk segíteni, legyen az sakk, evezés, futás , stb.